Hát, nem tudom. Ami egyszer sérült volt, az sérült volt, ami gyenge, az pedig gyenge. Nagyon eltérő az, hogy ki hogyan épül fel egy sérülésből, valaki tud azon a szinten játszani, mint korábban, valaki nem. Bynum-nak egyelőre szerencséje volt ezzel a szezonnal, de én úgy érzem, hogy bármikor gondja lehet megint (hozzáteszem, ne legyen igazam).
Ha már az Orlando szóbakerült, akkor szerintem megérdemlik, hogy két szék között végezték az asztal alatt, évek óta olyan játékosokat igazolgatnak vagy cserélgetnek jobbra-balra, akik máshol simán kaphattak volna több szerepet, már-már kezdtek Lebron-féle Cleveland lenni. Igen, lehet azt mondani, hogy a korábbi döntőbe jutás is mindenképpen komoly eredmény, de az utóbbi időben már csak lejtőn voltak.